Lóra csikós, lóra, nem a csárda felé,
elszaladt a ménes Lengyelország felé.
Elejbe, elejbe, a csikó elejbe,
mert betalál menni a babám kertjébe.
Kiszáradt a tóból mind a sár, mind a víz,
a szegény barmok is csak a gulyást nézik.
Uram, én Istenem, adjál egy szép esőt,
a szegény baromnak jó legelő mezőt!
Meguntam, megvallom, e világon élni,
ezt a kevés időt búval eltölteni.
Búnevelő idő, ködnevelő felhő,
jaj, de megemésztett ez a pár esztendő!
Több az irigyem százharminckettőnél,
de pártfogóm nincsen egyéb az Istennél.
Látom, a törvényben huszonnégyen ülnek,
mind a huszonnégyen rólam törvénykeznek.
Istenem, országom, hol lesz meghálásom,
erdőn-e vagy mezőn, vagy a pusztaságon?
Ha erdőn meghalok, megesznek a vadak,
majd elénekelnek az égi madarak.
A Bakonyba lakom, keress fel galambom!
Csendes folyóvíznek csak zúgását hallom.
A csendes folyóvíz télbe megaluszik,
de az én bús szívem soha meg nem nyugszik.
Szegény legény vagyok, járok, mint a gavallér.
Eszi a nyakamat a zsíros inggallér.
Szegény legény vagyok, járok, mint a gavallér.
Eszi a nyakamat a zsíros inggallér.
Lóra csikós, lóra, elszaladt a ménes,
csak egyedül maradt a pányván a deres.
Számolj, bojtár, számolj, a kötőfék szárral,
majd én is számolok a fias kancával
