Honlapunk a kényelmesebb böngészési élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használ.

Értettem

Csalogató

A párok megbeszélnek egy szót, külön csapatokba kerülnek. Az egyik csapat bekötött szemmel keresi majd a párját. míg a másik csapat tagjai megállnak, és csalogatják párjukat, de nem a szóval!

Párokra osztjuk a játékosokat. A párok megbeszélnek egy szót, amit csak ők tudnak. Ezután a párok szét vállnak két csoportra úgyhogy a pár egyik tagja az egyik csoportba a másik tagja a másik csoportba kerüljön. A két csoport egymással szembe áll, kb.5-6 m távolságra. Az egyik csapat szemét bekötjük, a másik csapatnak pedig szét kell szóródnia. Onnan kell magához csalogatni a párját. Nem mondhatja ki a megbeszélt szót hanem körül írva kell kiabálni. Jó babiloni hangzavar lesz ami nehezíti a párunk megtalálását.

Játék jellemzői

12-20 fő

30 perc

i

A játékhoz szükséges időtartam.

12-25
évesig

Páratlanul is

i

Arról informál, hogy szükséges-e a játékhoz páros létszám.

Biztonsági kockázat: 1

i

0: nincs kockázat, 1: minimális kockázat, 2: fizikai veszély, 3: fizikai-lelki rizikó

Előkészületi igény: 0

i

0: nem szükséges, 1: gyorsan beszerezhető kellékek, 2: közepes kellékigény, 3: alapos előkészületet igényel

Játékvezető felkészültségi szint: 1

i

0: azonnal használható, 1: kisebb rákészüléssel alkalmazható, 2: alaposabb rákészülést igényel, 3: utánajárást is igénylő játék

Beltéri

i

Beltéri: zárt térben, vagy eső esetén is játszható játékok.

Kültéri: elsősorban szabadban játszható játékok.

Fejlesztett készségek

Anyanyelvi kommunikáció

Emlékezet

Érzékelés, észlelés

Figyelem

Kommunikációs képességek, azon belül Nyelvi-kommunikáció képességek, Nem nyelvi kommunikációs képességek

Személyközi és állampolgári kompetenciák

Szociális képességek

Feltöltő: manna

Feltöltve: 2016-01-26

Frissítve: 2016-05-13

Visszajelzés küldése

Visszajelzés küldése

x
 

(1)

Értékelem

Értékeléshez jelentkezzen be.

Hozzászólások (0)

Hozzászólok

Hozzászólás írásához jelentkezzen be.

Hasonló tartalmak

 

Küldönc

Ismerkedős játékok

Alapvető ismertek elsajátítása játékos formában

8-16 fő

15 perc

9-14
évesig

Biztonsági kockázat: 0

Játékvezető felkészültségi szint: 1

A tanulás tanulása

Csak párosan

Kültéri

Előkészületi igény: 0

(0)

Vadász-labda

Energizáló játék

A jó működés érzése (funkcióöröm), a kaland öröme, együttesség.

5-15 fő

30 perc

6-9
évesig

Biztonsági kockázat: 0

Játékvezető felkészültségi szint: 1

Érzékelés, észlelés

Csak párosan

Beltéri

Előkészületi igény: 0

(0)

A Hercegúrfi vizsgája

Elmemozdító játék

Játékos kikérdezés

5-15 fő

15 perc

9-14
évesig

Biztonsági kockázat: 0

Játékvezető felkészültségi szint: 1

A tanulás tanulása

Csak párosan

Kültéri

Előkészületi igény: 1

(0)

Veszélyes útszakasz végigjárás

Elmemozdító játék

Itt aztán kell a képzelő erő!

4-20 fő

15 perc

9-14
évesig

Biztonsági kockázat: 0

Játékvezető felkészültségi szint: 0

Érzékelés, észlelés

Csak párosan

Kültéri

Előkészületi igény: 0

(0)

Mozdítsd ki a társad! – Billentő

Energizáló játék

Egy tökéletes kezdő játék.

5-20 fő

15 perc

9-14
évesig

Biztonsági kockázat: 2

Játékvezető felkészültségi szint: 0

Érzékelés, észlelés

Csak párosan

Kültéri

Előkészületi igény: 0

(0)