Titkon tartottam egy ösvény,
Amelyiken hozzád járék,
Irigyeim irigyelték,
Az ösvenyt elkerítették,
Ijehaj de tyuhajja.
Feljött már a nap sugára
Minden ember ablakára.
Én nem tudom mi az oka
Az enyémre nem süt soha,
Ijehaj de tyuhajja.
Szerettelek sok ideig,
Egyik keddtől szeredáig. / keddtől fogva szeredáig.
Ugye babám sok szép idő, / üdő
Száradjon beléd a tüdő. / akárhogy is, húsz esztendő.
Ihajja, de csuhajja.
Azt gondoltam amíg élek,
Mindig víg napokat élek.
De én abban megcsalódtam,
Bánatos napokra juttam.
Jaj Istenem, mi az oka,
Talán meg vagyok átkozva.
Vagy Istentől, vagy embertől,
Vagy a régi szeretőmtől.
Azt gondoltam amíg élek,
Mindig víg napokat élek, még ezen a világon.
De én abban megcsalódtam,
Bánatos napokra juttam, ezen a cudar világon.
Jaj Istenem, mi az oka,
Talán meg vagyok átkozva,
Vagy Istentől, vagy embertől,
Vagy a régi szeretőmtől.
Azt gondoltam, azt reméltem,
Virágzóbb is lesz az éltem még ezen a világon.
De én abba megtévedtem,
Koldussággal felcseréltem a régi boldogságom.
Nem tanultam hazugsággal,
Semmiféle csalfasággal élni ezen a világon.
Meg is untam az életet,
Vele járó szegénységet, ezen a cudar világon.
Tőtik a nagy erdő útját,
Viszik a székely katonát.
Viszik, viszik szegényeket,
A húszéves legényeket.
Állj meg, pajtás, hadd kérdjem meg,
Hogyha elmész, hol kaplak meg?
Galícia közepébe,
Van egy kaszárnya építve.
Abba vannak a székelyek,
Abba búsulnak szegények.
Kihajolnak az ablakba,
Rózsa nyílik csákójukba.
Rózsa nyílik, szegfű hajlik,
Édesanyjok szava hallik.
Mit érek én a hangjával,
Ha nem beszélhetek magával.
Édesanyám megátkozott,
Mikor a világra hozott:
Öljön meg a nagy utazás,
Meg az átalvető hordás.
Kézicsákán a vállamon,
Egy pár patkó a lábamon.
Öljön meg a nagy utazás,
Meg az átalvető hordás.
Édesanyám sok szép szava,
Kit fogadtam, kit nem soha.
Megfogadnám de már késő,
Eltőtt már a sok szép üdő.